Sejtkommunikáció

A 70-es években, az akkori NSZK Tudományos Akadémiáján jutottak el a felfedezésig, hogy minden sejt egy információs központ, melynek elektromágneses folyamatait mérhetővé tették és azonosították. Az USA-ban a hadseregben vizsgálták a szöveti regenerációs folyamatok működését és a döntéshozatali folyamatok változásait bevetéskor.

Mindkét vizsgálat ugyanazon eredménnyel zárult. Az eredmény: a közvetlen, mező alapú szöveti kommunikáció összehangolt működése felel a helyes és azonnali döntéshozatalhoz illetve a regenerációhoz szükséges információáramlásért.

A sejtépítés csodája

Mi irányítja a sejtek létrejöttét és működését?

A táplálékból lebontott alkotóelemeket minden szövet a maga szükségletei szerint használja fel. Mást épít a molekulákból és a szöveti funkcióknak megfelelő ritmusban újra is építi magát. Ez az élő anyag csodája, a folyamatos megújulás.

Folyton új sejtekből állunk?

Azt mindannyian ismerjük, hogy a pihenés regenerál, arra viszont most kezdünk csak
felfigyelni, hogy szövetileg folyamatosan újraépítjük magunkat, azaz szó szerint regeneráljuk (újrateremtjük) a sejtjeinket. A Mátrix Központban erre figyelünk.

Tökéletes
alkalmazkodó képesség

Az emberi szervezet egy teljes, egész önszervező rendszer, a „tökéletes gépezet”. Nincs ennél lenyűgözőbb. Ez a legkifinomultabb gépezet a Földön, a legmagasabb szintű mechanika, elektronika, elektromágneses kapcsolat a környezettel és automatikus kalkulációs képesség. Sejtjeinkben átlagosan több, mint 100.000 élettani folyamat megy végbe másodpercenként. El tudjuk ezt képzelni? Ez meghaladja a legmodernebb komputeres számítástechnikai lehetőségeinket.

A szöveti reparációs
képesség

Jó kommunikáció
– hatékony működés

Fertőzések, sérülések, gyulladások, – minden szöveti károsodás válaszképpen kiváltja a szöveti reparációs folyamatokat. A szervezet kijavítja a strukturális károkat és helyreállítja az átmenetileg módosult élettani folyamatokat. Ez a funkcionális egyensúly az, ami precíz és gyors belső kommunikációt igényel. Ezeknek a folyamatoknak a tanulmányozása juttatta a kutatókat arra a következtetésre, hogy ezt csak mező kölcsönhatások által működtetheti a szervezet. A fennakadások időszakában is lehet segíteni a szöveti szinkronizációs folyamatokat, erre fejlesztették ki a KIT módszerét.

A szervezet belső logisztikája

Mindenért az információáramlás a felelős?

A sejtépítő anyagok célbajuttatása és az ottani szöveti folyamatok ütemezése hatalmas feladat. Nem csak azt feltételezi, hogy minden élettani egység tudja, mi a feladata, hanem azt is, hogy mindegyik tudjon a többi pillanatnyi tevékenységéről. Az összhang megteremtése folyamatos informatikai összeköttetést igényel.

Mivel a belső logisztika létfontosságú az adekvát alkalmazkodási folyamatok végrehajtásához, folyamatosan biztosítani kell a zavartalan információáramlást.

A KIT speciális hordozóhullámokat kibocsájtva segíti a biológiai jelek elérhetőségét az egész szervezeten belül. Az adott tevékenység összehangolásához minden olyan információs folyamat KIT támogatást kap, amelyik részvétele fontos.
Egy hasonlattal élve: a szervezet egy nagy zenekar, amelynek jól képzett zenészei a sejtek. Amennyiben a zenészek jól hallják egymást, akkor folyamatosan korrigálva tartják az összhangot; hasonló módon, amennyiben a sejtek pontosan tudják, éppen milyen anyagcsere-tevékenység zajlik körülöttük, akkor automatikusan precízen és összehangolva végzik a feladataikat.