Hogyan kezelhetjük eredményesen kríziseinket?
A jelenlegi helyzetet figyelembe véve, arra gondoltam, mesélek egy kicsit a krízishelyzetek sajátosságairól, illetve ezek kezelésének lehetőségeiről. Kezdjük rögtön az alapokkal, mit is értünk krízis alatt?
Olyan szituációkat, amelyek messze meghaladják alkalmazkodóképességünket. Mindenki találkozott már életében krízishelyzetekkel, melyeket aztán fel is dolgozott, meg is oldott, és tanult belőlük. Nem kell nagy dolgokra gondolni, vegyünk például egy liftet, amely elromlott. Emiatt nekünk gyalog kell felmennünk a sokadik emeletre, ezt pedig izomzatilag, keringésileg egy krízisnek éli a meg a szervezet. Ha beragadunk a liftbe, akkor pedig az idegrendszerünk éli meg hasonlóképp a szituációt, amelyhez nem tudunk alkalmazkodni, hiszen az az alap elvárásunk, hogy a lift jól működjön, eddig ezt is tapasztaltuk. Ha ez az elvárásunk nem teljesül és úgy érezzük, hogy nem vagyunk urai a helyzetnek, akkor azt krízisként éljük meg.
Hogyan dolgozzam fel?
Fontos tudni, hogy a krízisek kezelésének nagyon sok módja van. Abban a pillanatban, amikor rádöbbenünk, hogy mi történt – és ez persze nagyon sokféle helyzet lehet az életben –, akkor azt válsághelyzetként éljük meg. Amint azonban valamit átalakítunk az elvárás-rendszerünkön, és ezáltal már nem éljük meg akkora stresszként az adott történést, annak motiváló hatását probléma-megoldásra tudjuk átformálni. Ilyesformán láthatjuk, hogy rengeteg múlik a hozzáállás kérdésén.
Ha valaki mindenből krízishelyzetet alakít ki maga körül, legyen szó bármilyen változásról, azt hosszútávon mindenképp meg kell tanulni kezelni. Legelőször is, saját magunkban kell kezdenünk ennek a problémának a megoldását. Nagyon fontos rádöbbennünk, hogy „velem egy kicsit túl sok olyan dolog történik, amit én lehetetlennek vagy megengedhetetlennek tartok”. Ez egy figyelmeztető jel, hogy jobban oda kell figyelnem saját magamra. Vagy összeszedettebben kell a dolgokat csinálnom, vagy pedig teljesen más stratégiával kell hozzáállnom az élethez és annak történéseihez.
Ne nyomd el, nézz szembe vele!
Nyilván vannak olyan párkapcsolati-, munkahelyi-, vagy mint jelen esetben, egészségügyi helyzetek, amelyek egyértelműen krízist okoznak, ha akarjuk, ha nem. Ezek úgynevezett makro-lelkisérüléseket okoznak. Sok esetben ezekkel már csak akkor foglalkozunk, ha nem tudjuk tovább elnyomni őket, amikor már kénytelenek vagyunk szembenézni velük. Ilyenkor egy elkerülő stratégiát követünk: nem figyelek oda, mást csinálok helyette, elbagatellizálom, elterelem a figyelmem, hátha közben megoldódik magától a helyzet, amit valójában óriási stresszként élünk meg. Pedig nyilvánvalóan nem fog.
Az egyik leglényegesebb módszer, melyet a történelem során mindig használtak a krízisek kezelésére, az az ima. Gyakran elfelejtjük, hogy az imának van egy nagyon komoly, napi, mikrokrízis-kezelő hatása. Egy másik módszer a szociális háló erejének kihasználása. Jelen pillanatban ez személyesen nem tud megtörténni, de ott a telefon, az online világ, melyet most remekül fel lehet használni erre a célra.
Addig, amíg az emberek egy olyan közösség részei, ahol meg lehet beszélni azokat a dolgokat, amelyek krízisként kategorizálhatók, addig jóval könnyebben simítják el magukban a válság okozta sérüléseket. Ma már persze nem annyira jellemzőek az olyan nagy és szoros közösségek, melyek tagjai mindent tudnak egymásról, de remekül lehet stresszt okozó helyzeteket feldolgozni Skype-on is akár.
Ismerd meg önmagad!
Nagyon fontos, hogy szánjunk időt önmagunk megismerésére, alkalmazkodóképességünk felderítésére, hiszen amit az ember belül nem ismer, azt kívül sem tudja majd észrevenni – sem kezelni. A tapasztalásaink és a belső megéléseink lehetővé teszik, hogy az életünkben egyre mélyebb összefüggéseket vegyünk észre, mindez pedig eredményesen felhasználható annak érdekében, hogy a különböző kríziseket úgy tudjuk megoldani, ahogyan az önmagunk számára a leghatékonyabb.
Remélem, hogy gondolatébresztő soraimat olvasva többeteknek tudtam segíteni, a gondolatmenetet pedig a következő bejegyzésben folytatom, hiszen még számos, a krízisekhez kapcsolódó témát érdemes érintenünk. Addig is vigyázzatok és figyeljetek oda magatokra és egymásra!
Mindennapi történetek, 1. rész
Mindennapi történetek sorozatunkban egy-egy rövid és motiváló elbeszélést olvashattok, amelyek mindenki számára ismerősek lehetnek. A mindennapok megszokott mozzanatai jelennek meg bennük, melyek bár nüansznyi események, összességében mégis alakítják a napunkat, és...
Hangolódj önmagadra és vedd a kezedbe az irányítást!
Hangolódj önmagadra és vedd a kezedbe az irányítást! Az életben minden változik. Maga az élet változik és azon belül is Te magad. Ezekben a percekben is, mikor ezt az írást olvasod, zajlik a sok-sok biokémiai folyamat a szervezetedben. Ezek az apró, szabad szemmel nem...
Sejtjeink beszélgetni akarnak!
Ha sejtjeink akadálytalanul tudnak kommunikálni egymássak, össze tudják hagolni tevékenységüket, ezzel egészséges testi-lelki egyensúlyt biztosítva nekünk. Ha ez a kommunikáció akadályokba ütközik, kibillenünk egyensúlyi állapotunkból, ami tejlesítmény vesztéshez és...